Magyar népmesék verses dallammal, rímmel és verses formában

A Házasodik a daru Benedek Elek magyar népmeséjéről és Arany János: Rózsa és Ibolya című verses meséjéről néhány gondolat

 

Az utóbbi hetekben több magyar népmese került a kezembe, szebbnél szebbek. Eddig ebben nincs semmi különös, a magyar népmesekincs páratlanul gazdag.

Ami ezúttal szólásra késztetett nem egy vagy több mese mondandója, gondolatfakasztó ereje, hanem a meseközlés különlegessége volt. Merthogy versbe, rímbe szedett mesék akadtak utamba, nem is egy. Ennek köszönhető az alábbi néhány sor.

Elsőként egy Benedek Elek mesét olvasva botlottam lenyűgöző „meseközlésbe”. A mese a Házasodik a daru címet viseli és csaknem szó szerint belebotlottam. Megszokott esti meseolvasásra telepedtem le a már ágybabújt kicsikhez és olvasni kezdtem. Menet közben ébredtem rá, hogy a folyamatosan írt – tehát nem „láthatóan, látványosan versszakokra tagolt” – szöveg nagyon is dallamos, ütemes és szépen rímel. Úgy voltam, mint az az ismert molierei figura, akit felvilágosítottak arról, hogy mit jelent a „próza” és csodálkozva felkiáltott „milyen érdekes, akkor én egész életemben prózában beszéltem…” Csak én fordítva… Mindezt úgy, hogy megtartotta mesés lendületét, mindannyiunkat magával ragadott a mesterkéltség erőlködés nélküli „belső rímelés”.

„De még tán haza sem ért a kácsa, daru úrfi vakarta a füle tövét (nem a másét, de az övét!) „Ej, de milyen bolond voltam, hogy a kölcsönt visszaadtam. Itt volt a jó alkalom, s most ölhet az unalom!” (részlet a meséből)

Jó kis állatmese. Gyerekeknek kötelező!

A másik Arany János Rózsa és Ibolya című verses meséje, ez már a nagyobbak figyelmére számít – nem azért mert korhatáros lenne, hanem mert nagyobb összpontosításra kényszerít. Ezt a történetszövésen túl leginkább a sok szépen kimunkált költői kép, metafora, kifejezés, szófordulat igényli. Így kezdi az ismert mesét:

„Egyszer volt, hol nem – régecskén lehetett,

S az óperenciás tengeren túl esett, –

Volt egy öreg király a tündér világba,

S egy vén felesége a vasorru bába.

 

Házoknál termérdek kincs hevert rakáson,

Csűrben, kamarában, pincében, padláson:

Sok darab gyémántba, mint egy száraz lófej,

Szolga és szolgáló csakugy bukdosott fel.

 

De ami legdrágább gyémánt vala nálok,

Az nem volt egyéb, mint szép eladó lányok:

Apjának édes, de anyjának mostoha

Gyermeke, a tündér hajadon, Ibolya.”

 

(részlet Arany János Rózsa és Ibolya)

 

Az ember szinte kedvet kap, hogy gondolatait ráncba, mondandóját rímekbe szedje és versben mondja el…

 

Így kezdé a mesét a költő is sorba’

s gyűjti minden szálát szép „Arany csokorba”

Ki a magyar léleknek zegzugát ismeri,

rímekbe szedni a meséket is meri.

 

Meg is ered lassan, s valamint a patak

rímeknek árjával adós most sem marad.

Ne gátoljuk tovább türelmünk folyamát,

olvassuk el bátran Rózsát és Ibolyát.

 

Illyés Gyula Rózsa és Ibolya meséje mellett ez is kötelező darab, garantáltan meghálálja az olvasásra szentelt időt!