A só

Sóval vagy só nélkül?

Mesés gondolatok fontos és fontosnak vélt értékekről A só című magyar népmese kapcsán. A só című mese minden bizonnyal a legismertebb magyar népmesék egyike, melynek több változata is elterjedt, még ha nem is azonos mértékben.

A mai alkalommal kettőt tekintünk át.

Benedek Elek: A só

Az ismertebb alak a Benedek Elek féle változat, melyet a Magyar népmesék címet viselő rajzfilmsorozat is alapul vett. A történet szerint az öreg királynak van három lánya. Egyik szebb, mint a másik, az öreg király mégis nagy bajban van: nem tudja eldönteni, melyiküknek adja három országából a legszebbet. Úgy dönt, hogy azé lesz, aki őt a legjobban szereti – ezt meg is kérdezi a lányoktól.

A válaszok sorban érkeznek: úgy szeretem édesapámat, mint a galamb a tiszta búzát, a második válasz így hangzik: mint forró nyárban a szellőt. A legkisebb pedig így felel: én úgy szeretlek édesapám, mint az emberek a sót.

A király megdühödik a válaszon és elkergeti a lányát. Az elbujdosott királylányt megtalálja és megszereti a szomszéd király fia, aki hamarosan rádöbbenti az öreg  királyt arra, milyen elhamarkodottan ítélkezett. Nagyjából ez a mindenki által jól ismert történet summázata – a „kötelező olvasmányok igen nagyon röviden” irodalmiatlan stílusában.

A legkisebb lány válaszát nagy felháborodással fogadta a király – pedig nem a válasz, hanem a kérdés volt rossz. Ilyet nem illik kérdezni, majdhogynem gonosz dolog efféle álságos csapdát állítani szeretteinknek. A leány – aki egyébként nagyon egyszerű és mély válasszal rukkolt elő – a bőrén tapasztalta meg, hogy apja mekkora koloncokat cipel a szívében, ha ilyen úton állít rangsort a gyermekei között. Az apa meglehetősen szerencsétlen módját választotta annak, hogy így az élete végén (talán nem véletlenül említi a mese, hogy az öreg király egyik lába már a sírban volt) hallhassa, „kicsikarja” a lányaitól, mennyire szeretik őt. A kis királylánynak esélye sem volt arra, hogy a hiúságtól elvakult apának megmagyarázza a válasza lényegét. Apja elkergette.

Ezt követően a lány egyedül maradt. Szívében jóság és szeretet, és ami bent az kint is: olyan szép, hogy a napra lehet nézni, de rá nem… Miután rátalált az erdőben a szomszéd király fia, egyenesbe került az élete. Édesapja ugyan elüldözte, de új otthonra lelt és még többre is. Olyan párt talált, aki nem csak értékeli az ő tulajdonságait, de kellő erővel bír ahhoz is, hogy a környezetét ügyesen alakítsa: a párja sorsát helyreigazítsa. Mindezt amolyan „magyaros furfanggal” teszi: saját fegyverét fordítja a király ellen, hogy rádöbbentse hibájára. Megtehetné, hogy sereggel indul apósa ellen, hogy elégtételt vegyen a feleségét ért sérelemért, de nem ez a „pedagógiailag helyes” és nem is a legkézenfekvőbb megoldás. Van olyan mese, melyben az ifjú szerelmesnek jövendőbelijéért karddal kell indulnia, de ott egészen mások a körülmények (lásd pl. A király, aki nem akarta férjhez adni a lányát). Ahelyett, hogy ő menne az öreg királyhoz, vendégségbe hívja, s megtréfálja: ennek mikéntje ismert. A király a saját szavait hallja vissza, amikor számon kéri a vején: milyen szakácsod van neked, fiam, hogy só nélkül süt és főz? Úgy tudom – válaszol az ifjú férj – hogy „kegyelmed nem szereti a sót…” Kiderül hamar, hogy az öreg király régen megbánta már elhamarkodott döntését, és ha a leckét nem is szó szerint tanulta meg (tudniillik hogy igenis szeretik az emberek a sót) a szíve már megsúgta neki, hogy igazságtalanul járt el. Erre a lelki fejlődésre tette fel a pontot az ifjú, amikor csupa valóság tréfájával rádöbbentette a királyt a cselekedete következményeire.

Ehhez kellett a szomszéd király fiának józan esze, a maga emelkedettsége, hogy megalázás nélkül tudott megfelelő és teljesen helyénvaló választ kiötleni és megvalósítani.

Nem volt sértő, sem faragatlan… Viszont fején találta a szöget.

Ő az, aki a magyar népmesékben sokszor mint új energia jelenik meg. Olyan új erőt jelképez a királyfi, amely a megrekedt folyamatokat, a kátyúba jutott történéseket helyre tudja billenteni. Ebben a mesében ő a leány mellől hiányzó férfienergia, akinek alakjában nem csupán az ifjú férj férfias határozottsága, hanem az öreg király félresiklott, megbicsaklott értékrendjét helyreütő finom bölcsesség is hangsúlyos. Kis belegondolással érezhetjük az atyai szeretet pótlására is képes határozott energiát a fiatal királyban. Ebben is társa, támasza a királylánynak. (Lényegét tekintve hasonló kimozdító-támogató női energia jelenik meg egyebek közt A víz tündére című magyar mesében.)

Kemenczky Kálmán: A legszükségesebb

A magyar népmesekincs „bőségszarujában” a most tárgyalt mesének egy másik változatát is olvashatjuk, Kemenczky Kálmán Tengeren innen Tengeren túl című gyűjteményében. Ez a mese A legszükségesebb címet viseli s mint az előbbiekben, ezúttal is az elüldözött legkisebb leány történetén keresztül ragadjuk meg a mesei mondanivalót. Egészen érdekes és figyelemreméltó ez a történet is.

A királynak volt három lánya, szép is volt, jó is mind a három, szerette is őket a király nagyon. A királynak – mivel felesége már nem élt, fiai pedig nem születtek – szabadságában állott lányai közül örököst jelölni. Ezzel állt elő a fent körvonalazotthoz hasonló dilemma. Úgy határozott ugyanis, hogy mivel a lányokat egyformán szereti, azt teszi a trón örökösévé, aki közülük a legélesebb elméről győzi meg őt. Így a mese: azé lesz az öröklés joga, aki a királynak születése napján „a legszükségesebbel” kedveskedik. Vagyis: mi a legszükségesebb (innen a mese címe).

A három leány törte a fejét s a következő eredményre jutottak. Az első lány így szólt: az embernek a ruha tisztesség, de a bíbor egyszersmind hatalom, ezért a királynak a bíbor a legszükségesebb. Ezután átnyújtott egy bíborpiros ruhát, apja pedig igazat adott neki s magához ölelte. A második leány egy borral megtöltött aranypoháron egy darab maga sütötte kenyeret hozott: étel és ital nélkül az ember nem lehet, Isten ezért teremtette a mező termését és a szőlőt s tanította meg az embereket a kenyérsütésre és a bor készítésére. Apja – mondván, hogy az evés szeretete a közönséges emberekhez tenné hasonlatossá a királyt is – nem volt elégedett a válasszal.

A harmadik leány egy fatányéron egy csomó sót vitt ajándékba: a fákat a régi népek is nagy tiszteletben tartották és a sót is szentnek tekintették. Ez a leány kapta apja legkeményebb válaszát, őt a következőkkel utasította el királyapja: sóra nincs szüksége az embernek. Ez az ajándék egyenesen paraszt hajlandóságra mutat és a fában sem gyönyörködhet, mondta. A só egyenesen megvetésre méltó, szentként tisztelni nem lehet. Ezzel a lányát elzavarta a királyi udvartól.

Más-más úton és másként körülhatárolt tartalommal a két mesebeli királyleány ugyanabba a helyzetbe jutott. A helyzet – mondhatni: a mesei konfliktus – megoldása azonban eltérő vonásokat mutat.

Ez utóbbi – Kemenczky-féle meseközlés – királylánya sem tehetett egyebet, elment az udvarból messzi vidékre, ment amíg a lába bírta. Egy vendégfogadóban szolgálónak jelentkezett, arra a kérdésre, hogy tud-e főzni, mosni, forgolódni fehércseléd módjára, őszintén válaszolt: „Biz’ én édes-keveset tudok, asszonyom, vagy talán semmit. De megtanulok mindent, mert szeretek tanulni és nem huzakodom a dologtól.” Így a gazdasszony fel is fogadta. Ott idővel sokra vitte, a fogadósné megszerette s mintha lánya volna, tanította. A leány ragaszkodásával, hűségével szorgalmas munkájával iparkodott meghálálni az iránta tanúsított jóindulatot. „Így sugallta ezt a szíve” mondja a mese.

A királylányból lett szakácsleánynak lassan híre ment. Egymásnak adogatta a kilincset a sok vendég, sőt messze földről jöttek vendégek, csak hogy a főztjéből ehessenek. Egészen addig, míg a királyi udvarba is eljutott a híre. Amikor pedig a legnagyobbik királylány férjhez ment, elhatározták, hogy e messze földön nevezetes szakácsleányt hívják meg a királyhoz, hogy a főztje után az úri vendégsereg megnyalja a száját. Így is történt. A nászlakomán a király számára külön, az ő legkedvesebb ételét rendelte meg a királyi konyhamester. Amikor felszolgálták az ételt, természetesen a király evett belőle először. Ő azonban így szólt „ez az étel el van rontva egészen, nagyon rossz!” Magához rendelte a szakácsnőt és leteremtette: miért nem tett sót az ételbe. Az étel emiatt egészen rossz lett. Elrontotta az ennivalót, és vele az ünnepi hangulatot, a király örömét is!

Erre a királylányból lett szakácslány a következőt válaszolta: „Hogy merészelhettem volna én sót tenni az ételekbe, mikor én ezelőtt egy király szájából ezeket a szavakat hallottam: sóra nincs szüksége az embernek, a só nélkülözhető. A só paraszthajlandóságra mutat, nem királyi fogékonyságra.” A király szégyenkezve ismert saját szavaira, a szakácsnőben pedig saját édes lányára. Ezt követően az ámuló vendégseregnek a király elmondta a mesét (maga mesélte el a mese szerint!) s a legfiatalabb lányát oda ültette maga mellé.

A két mese között a hasonló motívum ellenére nagy különbségek fedezhetők fel. Az elsőként említett történet főhősének sorsát – ahogyan rámutattunk – a mellette megjelenő új erő, az új férfienergia lendíti a megfelelő irányba. Ott ez az igazságtétel helyes útja. A második történetben

a királylány a maga erejéből, emberségéből, saját szorgalmával emelkedik arra a szintre, hogy megfeleljen, méltóképpen „visszavágjon” a királynak.

Meglehet, hogy a második mese erősebb királyának keményebb leckét kellett kapnia, a saját lánya szájából. Csak megérzés: az előbbi esetben az ifjú férj szerepe a helyrebillentés volt, az egyensúly helyreállítása. Mondhatnánk azt is, hogy neki csak egy finom beavatkozásra szólt a mandátuma, amolyan finomhangolást végzett el.  A második mesében viszont a király elé nem egy elüldözött leány állt, hanem egy testben és lélekben megerősödött, gyermekből felnőtté vált királyleány. Ez a fejlődés – úgy is lehetővé tette, hogy ha gyermeki szeretettel ugyan, de határozottan vágjon vissza apjának. Így már maga is – külső erőforrás bevonása nélkül – „revansot” vehetett a korábbi igazságtalan bánásmód miatt és méltó tanítóvá léphetett elő. Nem egyszerűen felnőtt, hanem bizonyos értelemben erkölcsileg még apja fölé is nőtt. 

Mindkét mesében megjelenő fontos mondanivaló ugyanakkor az is, hogy

a visszavágást, viszontválaszt egyik esetben sem vezette bántó szándék, sértődöttség, harag, netán gyűlölködés.

Ezek a bejegyzések is érdekelhetnek:

Csel, furfang vagy hazugság?

A csel, furfang, hazugság változatos előfordulási és eltérő értelmezési-értékelési lehetőségei jelennek meg A kőleves és A szállást kérő róka c. magyar népmesékben.A kőleves A kőleves című magyar népmese – mely első látásra bizony a másik becsapására épül – a...

Arany László: Magyar népmesék

Arany László magyar költő és mesegyűjtő, Arany János fia 125 éve – 1898-ban – halt meg, 2024-ben ünnepeljük majd a születésének 180. évfordulóját. Jeles időszak ez arra, hogy egy rövid bejegyzés erejéig megemlékezzünk róla.1862-ben jelent meg Arany László híressé vált...

Fontosnak vélt elvárások elengedése – A rekeszfonó lány

Fontosnak vélt elvárások elengedése "A rekeszfonó lány" című magyar népmese alapján.A Magyar népmeséink – mindennapi útmutatóink című kötetünkben kifejtésre került A lusta lány című palóc népmese. Egy korábbi alkalommal pedig egy olyan mesét vettünk nagyító alá, mely...

A három szegény legény

A három szegény legény című mese A madárasszony című kötetben olvasható. A felütése már-már egy „gyorsított felvételhez” hasonlít (a harmadik bekezdés már a kifejtős rész, itt már a cselekmény kellős közepében járunk). Egy szegény ember vándorútra küldi három fiát,...

Az öreg király hagyatéka

Néhány bejegyzéssel korábban foglalkoztunk a kudarc, csalódás utáni talpraállás, újraindulás kérdéskörével. (Felállás a kudarc után) A nagy kedvenc Király Kis Miklós után a másik magyar népmese, amit ebben a témában felelevenítünk, Az öreg király hagyatéka.A mese...

Sárkányölő Sebestyén – életcélok, lehetőségek és erőforrások

Ez alkalommal a Sárkányölő Sebestyén meséjébe pillantunk be, de – szinte már szokás szerint – nem a címszereplő főhőst, hanem az őt útnak indító királyt állítjuk a középpontba. A mese A bűbájos lakat című gyűjteményben olvasható (Berze Nagy János gyűjtése), kitűnő...

Felállás a kudarc után

Megdöbbentő, milyen sok népmese foglalkozik a kudarc, bukás utáni talpraállás és az újraindulás témakörével. Vagy úgy, hogy egyenesen ez a probléma áll a mesei történet középpontjában, akár úgy, hogy a mese egyébként szán fontos szerepet a kérdésnek.  „A legnagyobb...

Ki miből tanul?

Itt most nem arra gondolunk, hogy a tanuláshoz sokszor elengedhetetlen szakirodalom kiválasztása milyen megfontolások alapján történhet (bár mára a mesetudománynak is megvan a maga irodalma). Sokkal inkább arra, hogy szóból ért a magyar ember – így a közmondás – igen...

A kőleves

„Egyszer volt, hol nem volt, volt egy szegény, háborúból hazatérő katona. Vándorolt faluról falura, rongyosan szegény, és éhesen…” Így kezdődik A kőleves című magyar népmese.  A katona egyre éhesebb és napról napra türelmetlenebb. A helyzete kilátástalannak...

A király kenyere

Jót s jól, ebben áll a nagy titok. A király kenyere című mese a Magyar népmesék rajzfilmsorozatból ismert, de írott változata – mely talán a rajzfilm egyik lehetséges forrása volt – olvasható Mátyás király kenyere cím alatt a Madárkereső királyfiak című...
Magyar népmeséink - mindennapi útravalóink - letölthető könyv

12 magyar népmese értelmezését tartalmazó kötetem:

Holló Jankó,

Az álomlátó fiú,

Vas Laci,

Az erdőzöldítő és mezővirágoztató királykisasszony,

Szerencsének Szerencséje,

Pirosmalac,

A víz tündére,

A hétszépségű királykisasszony,

Megölő Istefán,

A vasfejű ember,

A találós mese,

A pelikánmadár

Magyar népmeséink - mindennapi útmutatóink

12 magyar népmese értelmezését tartalmazó kötetem:

A rest macska

A lusta lány

A furfangos koldus

Az irigy bátya

A csóka lányok

A csillagszemű juhász

A kékfestőinas

Egyszemű, Kétszemű, Háromszemű

Az égig érő fa (I-II)

Király kis Miklós

A Halál