Csel, furfang vagy hazugság?

A csel, furfang, hazugság változatos előfordulási és eltérő értelmezési-értékelési lehetőségei jelennek meg A kőleves és A szállást kérő róka c. magyar népmesékben.

A kőleves

A kőleves című magyar népmese – mely első látásra bizony a másik becsapására épül – a kommunikációt meghatározó, befolyásoló és mederben tartó akciók és reakciók igazi tárházát tárja a mese hallgatója elé. Ebben a mesében, mellyel korábban már foglalkoztunk (A kőleves) a kiszolgált katona által bevetett hazugság, csel vagy furfang nagyon is sokféle indokkal bír – vagy ha úgy tetszik többszintű igazolást állít a főhős viselkedése mögé. Menekülési útvonal és egyben válaszreakció is volt a katona számára. Ezt érzékeltette a mese felütése is: hiába kért egy tányér levest, egy falás kenyeret, a falubeliek nem szánták meg és nem kínálták meg semmivel. Sőt, szegénynek tettették magukat, hogy elhitessék, semmijük sincs, csak ne kelljen adni a katonának. A mesebeli öregasszony is „rosszul indul a katonánál”: egy faláska ételt kérnék, ha volna és adna szívesen… mondja a katona, az öregasszony pedig – nem lehet szépíteni – hazugsággal utasítja el: „jaj, lelkem vitéz uram… szegény vagyok, semmim nincs, üres a kamrám…”   

Ha belegondolunk, a katona reakciója az öregasszony hazugságának a talaján nyílik meg és bontakozik ki és abból is táplálkozik. Hamar kiderül, hogy a néne önként, jó szívvel nem volt hajlandó az éhező, rongyos katonának enni adni, de saját kíváncsisága miatt már rendre – külön kérés nélkül is – előkerül a zsír, a só, a kolbász, de van a kertben kolompér, zöldség, vagyis minden, ami kondérba való.  

Becsapta-e a katona a szegény öregasszonyt?  

Annyit mondhatunk, hogy a helyzet árnyalt megítélést igényel. Elgondolkodtat és az emberi viselkedés, érzelemvilág mélyrétegeibe vezet el minket. A háborúból hazatérő katona – említett írásunkban hangsúlyoztuk is, de a meséből is szépen kiderül – már nagyon régóta rója az ország útjait, rongyosan és éhesen. Nem készül becsapni, megkárosítani senkit sem. Csak kér, mert rászorul a segítségre (talán nem is olyan könnyű neki kérni… mert neki a kérés nagy szégyen – ezzel az igenis komoly problémával még foglalkozunk egyszer.) Ellenben az öregasszony hazugsággal akarja őt távol tartani a portájától: nagyjából úgy, ahogyan előtte sokan mások. A katonának nincs más lehetősége, mint hogy használja az eszét és kihasználja az öregasszony kíváncsiságát. És ha belegondolunk, az öreg néne is egy jót evett végre: egyáltalán nem kizárt, hogy egyébként nem csak a hívatlan vendégtől, de hétköznapokon magától is megtagadta a jó ebédet… Ebben a mesében is tehát – mint oly sokban – a döntések körüli energiák, szándékok kitapogatása, feltárása vezet el a történések előítéletek nélküli megértéséhez.

A furfangos koldus meséje (értelmezése a Magyar népmeséink – mindenapi útmutatóink c. könyvben olvasható) a kőleves történetéhez sok tekintetben hasonló elemeket tartalmaz. Nagyon tanulságos bár megosztó mese ez is. 

A szállást kérő róka

Talán az egyik leginkább egyértelmű – és legszebb – példaként hozhatjuk A szállást kérő róka meséjét.  

Már az első kép egyértelművé teszi, hogy a róka a cselt miért eszelte ki és az is, hogy egyre merészebben szövi, görgeti a hazugság szálait: egyszer egy vén róka megéhezett egy kis pecsenyére… Szinte kockáról kockára látni a rajzfilmben, ahogyan a ravaszdi mind jobban belejön a csalásba, elemében érzi magát. És hazugságával kihasználja – meg is károsítja – a jó szívű vendéglátókat.  

Egészen addig, amíg valaki igazán nyitva tartja a szemét. „Nézte a gazda, de látja, hogy ebben a zsákban nem fér el egy kövér disznó…” Szóval a gazda lát is, nem csak néz, ahogy mondani szokták. De ahelyett, hogy azonnal rápirítana a rókára, inkább vár. Itt egy nagyon lényeges pont mutatkozik meg a mesében: a gazda megtehetné, hogy a felismert hazugság miatt egyszerűen csak kihajítja a rókát, hogy lába se érje a földet…  

Ehelyett ő belemegy a játékba. Felveszi a kesztyűt. Így csak magabiztos ember cselekszik. Szun-cu mondta: „Ha sem magadat, sem ellenfeledet nem ismered, biztosan veszítesz. Ha nem ismered ellenfeledet, de ismered magadat, esélyeid egyenlők. Ám ha ismered ellenfeledet és ismered magadat is, száz csatában sem kerülsz bajba!” A mesebeli róka kiismerhető volt a gazda számára: átlátszó volt a csalás. A történetben a döntő egyértelműen a gazda magabiztossága volt. Nem viselkedhetett volna így, ha nem bízna magában, ha nem lenne biztos abban, hogy bármilyen problémát meg lehet és meg is tud oldani, amivel találkozik. Kapkodás nélkül, ésszel, higgadt önuralommal és a belső erő bizonyosságával. A vendéglátó gazda a kiegyensúlyozott hőst példázza.