Fontosnak vélt elvárások elengedése – A rekeszfonó lány
Fontosnak vélt elvárások elengedése “A rekeszfonó lány” című magyar népmese alapján.
A Magyar népmeséink – mindennapi útmutatóink című kötetünkben kifejtésre került A lusta lány című palóc népmese. Egy korábbi alkalommal pedig egy olyan mesét vettünk nagyító alá, mely ezzel a palóc mesével nagyfokú hasonlóságot mutat és A vidám királyfi címet viseli. A két mesét legkönnyebben közös indító gondolatuk alapján rokoníthatjuk. A következő néhány gondolatot ugyanezen mesetípus egy további variánsának szenteljük, ezzel is igazolva a magyar népmesekincs elképesztő változatgazdagságát.
12 ismert magyar népmese értelmezését tartalmazó kötetünk:
A rest macska
A lusta lány
A furfangos koldus
Az irigy bátya
A csóka lányok
A csillagszemű juhász
A kékfestőinas
Egyszemű, Kétszemű, Háromszemű
Az égig érő fa (I-II)
Király kis Miklós
A Halál
A történet lényegét ugyanaz a szál vezeti, mint a fent említett mesékben: a leányáról az anyja azt állítja: olyan szorgos, hogy jóformán mindent megfon. Már a kerítés maradt csak, minden más elfogyott, amit fonni tudna. A rekesz kifejezést a mesekötet szómagyarázata szerint rácsként kell érteni, pontosabban kerítés, kerítésdarab jelentéssel bír.
Szóval a lány – legalábbis így mondja az anyja – még a kerítést is elbontja, hogy szőhessen-fonhasson, de minden szöszt is megfon, amit az anyja összeszed neki. A királynak éppen akkor halt meg apja, anyja és egyedül maradt. Híre ment, hogy olyan lányt szeretne elvenni feleségül, aki szőni fonni tud, mert – a mese szerint – a királynak „abban vót gyönyörűsége, aki szűtt-font…”
Amikor a király (ki a szomszédban lakott) éppen a házuk előtt sétált, az asszony összebeszélt a lányával, hogy tegyenek úgy, mintha a lány a kerítésdarabokat húzgálná éppen, az anyja meg színleg (ám látszólag erősen) ütötte verte, természetesen mindezt a király szeme láttára. Innentől jórészt szokott úton haladt a mese: a király elveszi a lányt, de összeszed egy nagy kamrányi szöszt, így szól: „Na, feleségem, most mán fonjál!”
Pedig a leány egy szálat sem tudott fonni, csak az anyja fogta rá, hogy jól fon, mert hallotta, hogy a király ilyen feleséget szeretne magának. Ekkor aztán megijednek – kétségbe is esnek anyja és lánya egyaránt – mert a király kijelentette: hiába vette feleségül, ha nem fon a lány, neki ugyan nem kell az asszony. Ezen a ponton sodródik egy halvány, de felettébb figyelemreméltó szál ebbe a mesébe.
Az ilyen típusú magyar mesék jellemzően a szorult helyzetbe került lányról szólnak, arról, hogyan menekül meg a kutyaszorítóból. Konkrétan valaki (ördög vagy manó, nagy szakállú kis emberke) a segítségére siet, szorgoskodik, fon helyette, cserébe azonban kér valamit. Nem is keveset, hogy az övé legyen a lány testestől-lelkestől (pl. Tancika-Marcika), vagy a királynévá lett szegény lány első gyermekét akarja elvinni (pl. Világcsúfja stb).
A leány nagy szerencsével kitalálja az őt támogató lény, manó esetleg valami ördögi szerzet nevét, amitől annak a hatalma megszűnik felette. Vagy olyan irányt vesz a történet, hogy csodával határos módon belecsöppen az életébe három öregasszony, akik rettentő csúfak és el lehet hitetni a királlyal, hogy a sok fonástól lett rettentő az ábrázatuk. A korábban tárgyalt mesékben (így példának okáért A lusta lány, A vidám királyfi című mesékben) ez a megmenekülés útja és módja. A rekeszfonó lány meséje is ezen a nyomvonalon halad,
ez a mese azonban egy kicsit más.
Arról van szó ugyanis, hogy a szóban forgó történetben nem a leány előtt bukkan fel váratlanul a három csúnyánál csúnyább öregasszony, hanem az anya lép a tettek mezejére. Először kétségbeesnek – „jaj, mit csináljon mán a vénasszony…” – aztán észbe kap és cselekedni kezd: „hamar összeszaladgálta a falut…” és olyan öregasszonyokat kezdett keresgetni, akik valamilyen testi hibával bírtak: az egyiknek az ujja volt olyan vastag, mint egy cső, a másiknak az ajka csüngött a melléig, a harmadiknak pedig akkora volt a hátulja, hogy egy karszéken sem tudott ülni. Megbeszélte velük, hogy keressék meg a királyt, s ha érdeklődik furcsaságuk felől, mondják neki: „a sok fonástól lett ilyen…” Meg azt: „aki fon, mind így jár…” Mert a sok fonás bizony nyomot hagy az emberen.
És a füllentés „talál-süllyed”. És nem csak annyiban, hogy anya és lánya megmenekülnek s mégiscsak királyné lett a lányból. Sokkal inkább azon a területen érdemel említést a mesei mondandó, amit a népmese „finom nevelő hatásaként” ismerünk.
A király eleinte azzal fenyegetőzik, hogy ha nem fon, elküldi a lányt, aki ekkor már a felesége. A mese kezdő soraiban nagyon árulkodó egy, látszólag oda nem illő közbevetés: „Néném, hagyja csak azt a lányt, minek üti? – Nagyon szép lány vót. – Minek üti azt a lányt?” A király nyilván erre a kettőre lett figyelmes: nagyon ütik és nagyon szép a lány… Nem véletlenül akadt meg rajta a szeme. És ezért is ijed meg olyan nagyon a király, hogy el ne csúfuljon az ő felesége.
Amikor megjelentek a finoman fogalmazva fura öregasszonyok, már nem a szövés-fonás jár az eszében, hanem arra koncentrál, ami valójában fontos a számára.
Mintha a királynak hirtelen megjött volna az esze, sokkal többre értékeli a felesége szépségét, mint azt, amit korábban lényegesnek tartott és talán okát sem tudta volna adni. Hogy miért csak abban volt gyönyörűsége, „aki szőtt-font”…
Meglehet, akkor döbbent rá, hogy neki fontos a felesége úgy ahogy van – szépen, épségben. Már elkergetni sem akarja, dehogy is akarja, éppen ellenkezőleg! Azonnal kiadja a parancsot, hogy „a szöszt pakolják el, hogy a felesége még ne is lássa, nehogy fonjon…” Végül a király megértette, nem is olyan fontos a szövéshez-fonáshoz ragaszkodnia. Inkább van gyönyörűsége szép feleségében, mint a sok-sok megfont szöszben… Ez akkor is igaz, ha nem teszik közhírré.
Így már hihetjük a mesemondó rövid summázatát: „Éltek boldogan.”
A rekeszfonó lány a Pallag Rózsa című gyűjteményben olvasható, mely kárpát-ukrajnai magyar népmeséket tartalmaz.
Ezek a bejegyzések is érdekelhetnek: