A kőleves

„Egyszer volt, hol nem volt, volt egy szegény, háborúból hazatérő katona. Vándorolt faluról falura, rongyosan szegény, és éhesen…”

Így kezdődik A kőleves című magyar népmese.

A katona egyre éhesebb és napról napra türelmetlenebb. A helyzete kilátástalannak tűnik: bezárt ajtók és kapuk, a karjukat sajnálkozva széttáró falubeliek. Nem nehéz a csüggedését megérteni. Csak az emberek jóindulatára számíthatna, hogy megszánják s vendégül látják. De nem ez történik. A mese határozottan érzékelteti, ahogy a katona türelme végére ér. Az ellen nem tehet, ha ráuszítják a kutyákat. Abból lett elege, hogy a falubeliek szegénynek tettetik magukat, holott megszánhatnák egy faláska kenyérrel, egy tányér levessel. Isten tudja, talán meg is érti őket – sőt egészen biztos – de egyre éhesebb és minden bizonnyal messze az otthona…

A katona elkeseredett. Megérlelődik benne, hogy valamit tennie kell, mert ez így nem mehet tovább. Odáig eljutott, hogy változtatni akar. El is határozza magát, hogy nem vár tovább másokra: a maga kezébe veszi a sorsát. Mondja is a mesében: megálljatok, a legközelebbi alkalommal, mindegy hová térek be, én fogok főzni! Adott a helyzet, felmérte a körülményeket és igazít az eddigi hozzáállásán. A visszahúzódó, passzív magatartás helyébe a kezdeményezés lép. Hogy elérje a célját, cselt eszel ki, furfanghoz folyamodik.

A mesebeli helyzet több szempontból is figyelemre méltó. Először is lélekben mintegy el kell távolodnia a konkrét problémától. Már nem a csalódottság és a keserűség jellemzi, tiszta fejjel kell gondolkodnia és cselekednie. Ha végigkísérjük a mesei történetet, leginkább ez a kiegyensúlyozott higgadtság határozza meg a katona viselkedését. Hideg fejjel, de mindvégig szeretettel a szívében tartja kézben az irányítást: céltudatos és kitartó. Olyan ember, aki az átélt kudarcokból erőt merít, a megélt tapasztalatokat a jövőbe tekintve – és a jövő érdekében – hajlandó és képes is feldolgozni.

Már megtapasztalta, hogy nem hallgatják meg a kérését. Taktikát változtat ezért: nem kér semmit, hanem hoz egy jó darab követ és felveti: ő ebből tudna jó kőlevest főzni… Csak egy üst vagy egy fazék kellene, amiben meg lehet főzni az ételt. Így állít be az őt – mint látni fogjuk – hamarosan urasan megvendégelő öregasszonyhoz is. És ügyesen beszél, beválik a csel. Az öregasszony így nem tart attól, hogy meg kell etesse a katonát… Az pedig, hogy rendelkezésre bocsásson egy fazekat vagy üstöcskét, igazán nem nagy ügy. Ahogy megnyugszik, úgy ébred fel benne a kíváncsiság: az addig rendben van, hogy nem kér semmit a vitéz úr, de hogyan lesz abból a semmi kis kőből leves? De jó lenne megtudni! A katonának innentől nyert ügye van. Persze nem elég a furfang, de óvatosnak is kell lenni… Ha tolakodóvá válik, az öregasszony azonnal gyanút fog. A cselvetéshez nem elegendő a jó ötlet. Az egyensúly kényes és törékeny dolog. Ám a katona – kiviláglik a meséből – jó emberismerő és bizton építhet a kíváncsiság hajtóerejére. A történtek őt igazolják: ahogy halad a főzés, az anyóka észre sem veszi, hogy maga szolgáltatja a levesnek valót: piszkálja, nem hagyja nyugodni a kíváncsiság. Együtt főzik az ebédnek valót és a mama elégedetten kóstolja meg a várt finomságot. 

Alakul, alakul… jó lesz ez a kőleves

A katona nagy fifikásan szinte félénken, udvariasan, feltételes módban, a tolakodás látszatát is kerülve kér-kérdez: jó lenne, ha lenne egy kis kolbász, mert amikor ő kőlevest főzött, abban kolbász is volt… az adja meg az ízét igazán! Egy kis pityóka vagy zöldség is jó lenne, ha lenne… egy marék rizs is jó volna, de ugye az nincs…

… dehogyis nincs! – vágja rá azonnal az anyó… Megmozgatja az öregasszony hiúságát is egy kicsikét a csaléteknek szánt közbevetés. Hogyne lenne, ez is van, az is van, hogy is képzeli a vitéz úr, hogy neki ne lenne? És tüsténkedik, szorgoskodik egyre nagyobb izgalommal.

Addig addig, hogy az öregasszony el is felejti: legelső szavával simán letagadta, hogy bármilye is lenne, szegény vagyok – mondta – mint a templom egere, semmim sincs üres a kamrám, a padlásom…. A katona leleménye azonban kihúzta a dolog méregfogát: eloszlatta az anyóka félelmét, hatástalanította a fukarságát, zsugoriságát… Ügyesen felkeltette az érdeklődést és nagyon vigyázott, hogy meg ne sértse ezt a kényes egyensúlyt, pl. azzal, hogy szembesíti az öreget e hazugsággal. Igaza lett volna ugyan, de értelme nem sok. Még elrontotta volna azt is, amit eddig már elért.

Így hát a katona nem pirított rá az öregasszonyra, hagyta, hogy a jó vágányon szerencsésen haladó történések folyjanak tovább. Nem kell az igazunkat minden esetben hangoztatni. Hallgatni néha arany. Kifizetődőbb.

Az anyóka akkor sem zökkent ki a bűvöletből, amikor kimondta, ami nyilvánvaló: ez a leves éppen olyan, amint miket én szoktam főzni… Olyannyira, hogy még meg is veszi ezt a „kipróbált” és bevált követ a katonától, hogy máskor is főzhessen belőle egy finom levest…

A kőleveshez hasonló más meseváltozatok

Ismert e mesetípusnak más változata is. Az egyik mesében a katona egy egész falu előtt főzi meg ugyanígy – a falu népe által rendelkezésére bocsátott hozzávalókból – a nagy sikerű kőlevest, lényegében ugyanúgy a helybéliek kíváncsiságára alapozva. Amikor elkészül és el is fogy az étel, valaki megkérdezi, hogy és a kővel mi lesz? Ekkor jön el a tanítás ideje. A katona így válaszol: azt elteszem későbbre, ha máskor is olyan faluba tévednék, ahol meg sem kínálják a szegény vándort… Ezt a pirongatást a falu népe nem tette ki az ablakba. Azt hiszem, nem igényel magyarázatot.

Egy másik mesében az alapanyagokat szállító öregasszony a mese végén így szól, miután megkóstolta a levest: ilyet én is tudtam volna főzni… A katona erre rávágja: lehet, hogy tudott volna, de nem akart…

Ezek a bejegyzések is érdekelhetnek:

12 magyar népmese értelmezését tartalmazó kötetem:

Holló Jankó,

Az álomlátó fiú,

Vas Laci,

Az erdőzöldítő és mezővirágoztató királykisasszony,

Szerencsének Szerencséje,

Pirosmalac,

A víz tündére,

A hétszépségű királykisasszony,

Megölő Istefán,

A vasfejű ember,

A találós mese,

A pelikánmadár

12 magyar népmese értelmezését tartalmazó kötetem:

A rest macska

A lusta lány

A furfangos koldus

Az irigy bátya

A csóka lányok

A csillagszemű juhász

A kékfestőinas

Egyszemű, Kétszemű, Háromszemű

Az égig érő fa (I-II)

Király kis Miklós

A Halál