Az irigy bátya

Az irigy bátya című mese a lelki terhek lerázásának, levágásának és az általuk jellemzett alacsony energiaszint meghaladásának módszerét igyekszik megmutatni.

A palóc mese-beszéd című kötetből ismertem meg ezt a mesét is (ízes palóc tájszólást idéző írott szövegét, mely a palóc mesekönyvben szereplőtől kevéssé eltér, Az ikertündérek című mesekötetből kölcsönöztem, hasonló szövegváltozata a Palóc mesebeszéd c. kötetben is fellelhető).

A jómódú, gazdag testvér és a szegény sorsú kisebbik kapcsolata is számos mesében megjelenik, sokszor hasonló fordulatokkal, mint a fenti történetben. A mesékben azonban közös, hogy a rossz helyzetben – általában sanyarúságban, szegénységben – élő testvér megpróbál kimozdulni az egyre nehezebben elviselhető életkörülmények közül.

A palóc mesében a legény mögött lapuló, a sarkában lihegő nyomasztó teher – a Szegénység. Ennek az értelme nyilván szimbolikus: a mesei motívumok más érzelmi-lelki koloncokra, az életet nyomorúságossá, a mindennapokat szinte élhetetlenné tevő körülményre is szabadon átvihetők. A mese e lelki terhek lerázásának, levágásának és az általuk jellemzett alacsony energiaszint (alacsony értékrendű és alacsony hatásfokú magatartás) meghaladásának módszerét igyekszik megmutatni – persze azzal, hogy a mesei elemek a lényegre és probléma-gyökerekre, az összefüggésekre nagyon finoman, hajszálpontosan és kíméletlenül képesek rámutatni, de a tanulságok alkalmazása egyénre szabott feladat.

A mesebeli lelki kolonc a Szegénység. A legény szenvedésének azonban – ezt a mese nagyon jól érzékelteti – nem a szegénység az oka: ez már a következmény, az okozat. Ezen nem változtat, hogy a kisebbik fiú csak ezt látja – sokszor van úgy az ember, hogy nem lát tovább az orránál. A mese kifejezetten utal arra, hogy a mostoha testvérek közül egyiknek jutott az örökség: sok vagyon, nagy ház, rengeteg jószág, a másiknak meg semmi. A legény, a kisebbik fiú talán ennek az elosztásnak az igazságtalanságával nem tudott megbirkózni, ezen a dolgon nem tudott felülemelkedni. Ennek terhét cipelte eddigi életén keresztül magával. 

A mese szempontjából nincs jelentősége, hogy vélt vagy valós sérelmet hurcol a szívében-lelkében magával (még az is elképzelhető, hogy mostohatestvér lévén, neki az örökségből jogszerűen semmi nem is jár…). A lényeg azonban az, hogy nem is gondol arra, hogy az életben „a pénz és az örökség” nélkül is meg tudná állni a helyét. Még pontosabban: mivel második fiú volt (ráadásul mostohák a testvérek), mintegy „kódolva érzi”, hogy neki csak a szegénység jut. S ha így gondolja, így látja, ez olyan, mintha születésétől fogva ez a súly nyomasztaná. Ennek megfelelően a viselkedése is reménytelenül passzív: elkeseredésében úgy megy a bátyja elé, hogy „etessél meg, itassál meg, mert elpusztulok…”

A gondot ezért az okozza, hogy a fiú ezt a helyzetet úgy tekinti, mintha az élete eleve kudarcra lenne ítélve, holott nem így van. Ez a hozzáállás azonban a szó legszorosabb értelmében elszívja az életerejét, szinte táplálja a sarkában járó koloncot (bármi legyen is az – e mesében éppen a Szegénység). Ilyen állapotban ráadásul a legény nem is figyel a benne lévő belső erőkre, saját erőforrásaira, a képességeire: hiszen eleve abból indul ki, hogy az ő sorsa egyszer és mindenkorra eldőlt. Így nem veszi észre azt sem, amiben esetleg sikeres lenne, amiben a tehetsége – ezen keresztül pedig a lehetséges tehetőssége – megnyilvánulhatna. Nem véletlen, hogy a mese vonalán sokáig nincs is szó arról, hogy dolgozna a legény: az ilyen állapotban szenvedő embereket egyébként is általában csüggedés és passzivitás, semmittevés jellemzi („úgyis mindegy”).

Nem véletlen, hogy a legény óriási fordulása után a mese erősen hangsúlyozza, hogy dolgozik, méghozzá felszabadultan, erővel, energiával telten. Nagy tanítása ezért ennek a mesének (is), hogy a megrekedt energiaállapotokból ki kell mozdulni: ennek érdekében mindent meg kell tenni, fel kell használni a belső erőinket és nem szabad eltúlzott (és torzított) jelentőséget tulajdonítanunk a körülményeknek. Nagy igazság, hogy nem a körülmények határozzák meg a lelkiállapotunkat, hanem a hozzáállásunk a körülményekhez.

De kanyarodjunk vissza a meséhez.

A nyomasztó, erőt elszívó, életerőt rabló tehertől meg lehet szabadulni. Ennek egyik feltétele a mesei történet szerint, hogy a legény ráébredjen arra, hogy a Szegénység „állapota” rajta múlik: a Szegénységnek addig van hatalma felette, amíg ezt ő maga megengedi. Míg rá nem döbben a saját erejére, vagyis addig, amíg táplálja a félelmet és alárendeli magát a Szegénység súlyának.

Amíg elfogadja, mi több folyamatosan erősíti (néha fájdalmában szinte dajkálja) magában a veszteség, a kisemmizettség, az eleve hátrányos helyzet stb. negatív gondolatait. Ebben az értelemben tökéletesen találóak a Szegénység szavai: „veled vagyok bölcsődtől a sírodig.” És abban a pillanatban, amikor a Szegénység ezt kimondja, még így is látszik…

… de a legényben elszakad valami. Rádöbben, hogy mit cipel magával, s talán rádöbben arra is, hogy nehéz sorsát bizonyos értelemben magának is köszönheti. Mintha egy rossz álomból ébredne éppen… Önmagában azonban a ráeszmélés nem hoz eredményt, megoldást kell találni. A legénynek pedig vág az esze: „ébredése” után azonnal a továbblépésen gondolkodik és dolgozik. Az elhatározás megérik benne – ennek véget kell vetni.

Nagyon szép és a magyar népmesékre jellemző furfangos megoldást eszel ki. Tudja, hogy le kell számolnia az életét lassan felemésztő negatív erővel, de azt is tudja, hogy észnél kell lennie. Ha egyszer csak meg akarsz küzdeni azzal, ami egy életen keresztül fogva tartott, majdnem biztos, hogy a hirtelen nekihuzakodással semmit nem érsz el. Harcra buzdítani azt, aki (ami) a harcban erősebb nálad, botorság lenne. Ki lehet – és ki is kell – használni ilyen helyzetben az ellenfél biztonságérzetét, túlzott magabiztosságát, éberségének lankadását.

Ne feledjük, hogy a Szegénység már egy fél életen át kísérte a legényt, s úgy gondolja – ki is mondja – hogy ez tartósan és így is marad (veled maradok sírodig…). A kolonc (e mesében a Szegénység) nézőpontjából szemlélve minden jól halad, a legény látszólag rosszabbul van, mint eddig. Meg is mondta, hogy egy hajítófát sem ér az élete, helyénvaló tehát – gondolhatja a Szegénység – ha a fiú önkezével vet véget az életének. A legény szempontjából nézve azonban egy pillanat alatt megváltozott a világ. A megalázó csapás, amit átélt, intenzív energialökést adott neki – ügyes ötlettel rázta le magáról azt a terhet, amit már nem akart tovább cipelni. Mondjuk, jó nagy gödröt kellett ásni, hogy beleférjen a Szegénység.

A mese nagyon szépen rámutat arra, hogy a legény mintha mázsás teher alól szabadult volna – elkezdett dolgozni. Sokat, szorgalmasan, éjt nappallá téve. Élt a lehetőséggel és a lehúzó energiától, akadályozó körülménytől megszabadulva végezni kezdte a dolgát. Vagyis elvágta a köteléket, ami eddig lehúzta, és ami még fontosabb: a fiú megtapasztalja, hogy a lényeg bent van, nem kint, hogy az erő belülről fakad, teremteni képes és ennek eredménye a javak világában meg is mutatkozik. A legény gyarapodik és már nem tekinti a külső világot korlátozó tényezőként – magára talált, egyensúlyban van. Dolgozni kezd, mert „kire számítson…” – mondja a mese, vagyis: másra nem számíthat, csak magára. A mese ezzel a rövid kiszólással is finoman jelzi, hogy eddig magával sem számolt a legény. Mekkorát fordul a világ kereke, ha csak annyit tesz, hogy elkezdi magát kiteljesíteni.

Nem így a bátyja. A legényre lelki-érzelmi fejlődése folytán már nincs – nem lehet – hatással a testvére negatív hozzáállása, rosszakarata, irigysége. Ezt a köteléket a többi sötét erővel együtt lemetszette magáról, ez a megoldás (a szó szoros értelmében oldás) meghozta a szabadságát, függetlenül attól, hogy a másik oldalon lévő személy mihez kezd a negatív kötelék nála lévő végével.

A testvér irigysége odáig fokozódik, hogy nem állja meg szó nélkül öccse boldogulását. És itt ismét egy nagyon fontos dologra mutat rá a mese. A kisebbik fiú – ha van is benne csalafintaság, ha borsot is törne a bátyja orra alá – a feltett kérdésre őszintén válaszol. Elmondja, hogy mit csinált – eltemettem a Szegénységet – elmond annyit, amennyi a történetből a testvérére tartozik. Immár a nagyobbik fiún van a döntés sora (és súlya), mit kezd ezzel az információval. A mese szerint az irigység győz – a testvéri szeretet alulmarad. A nagyobb fiú nem egyszerűen bosszús, amiért a kisebbik kilépett az árnyék(á)ból, nem csak haragszik, mert a kisebbet így már nem tudja hatalmában tartani, hanem vissza akarja szerezni a „másik feletti felsőbbséget.” Csakhogy ehhez ő (már) nem elég erős és ez a próbálkozás nem járhat sikerrel, több okból sem. 

Egyrészt a kisebb fiú már felemelkedett, felszabadult a teher – az eddigi életét lefojtó súly – alól, ezt egyértelműen mutatja a jó energiával teli emelkedése, dolgozik és gyarapodik. Nyilván testben-lélekben, fizikai és lelki síkon egyaránt. Ő most jó úton jár, helyén van, végzi a feladatát. A két testvér között rés nyílt: a kisebbik felemelkedett a testvéréhez képest. Másrészt a nagyobbik nem maga lép fel a testvérével szemben (ezt akár nyílt, becsületes harcnak is tekinthetnénk), hanem ahhoz az erőhöz folyamodik, ami eddig a testvért gúzsban tartotta (ebből is látszik, hogy a legény bátyjának a testvérrel szembeni korábbi fölénye nem volt valós). De ez az „eszköz” alkalmatlan eszköz: ennek hatása a fiút már nem érheti el. Ez az eszköz ugyanis olyan síkon mozog, amit a legény már meghaladott – ahová a fiú lépett, ott ez az erő már nem talál rajta fogást.

Ezt azonban az idősebb fiú nem ismeri fel, mert ha eljutna a tudatáig, akkor nem folyamodna hozzá. Ráadásul annyira elvakult, hogy bele sem gondol: a tűzzel játszik.

Az irigy bátya a kibékülés, a szeretet és ezzel a lelki fejlődés helyett a negatív energiát választotta, és ehhez – ilyen kisugárzású céljai eléréséhez – megfelelő eszközt is keresett. Tehát kifejezetten ő kereste – a mese ezt egyértelműen kifejezésre juttatja! – a sorsrontó erővel a kapcsolatot. Az más lapra tartozik, hogy szándéka célt tévesztett. A felkeresett, megszólított negatív energia (a Szegénység) a fiatal testvért ugyan már nem érheti el, de ott áll előtte az, aki kifejezetten őt kereste, akinek – valamilyen okból (ez a negatív energiák szempontjából mindegy) – éppen őrá, példának okáért tehát a Szegénységre volt (van) szüksége. A szimbolikus mesei fogalmazás mögé látva a tanulságok világosan tetten érhetők és mindennapi életünkre könnyen átvihetők.

Az irigy testvér eddig „egyszerűen” élvezője (kárörvendő szemlélője) volt a fiatalabbik nehéz sorsának és küszködésének, azzal a tettével viszont, hogy a testvérének kifejezetten ártani akart és ehhez eszközt is keresett, nagyon mélyre zuhant. Arra a szintre, olyan mélységbe, ahol őt könnyen meg tudta fogni a Szegénység negatív energiája: süllyedésével ugyanis megteremtődött a báty és a szóban forgó negatív, alacsonyrendű energia rezgés-azonossága. És nem véletlen az sem, hogy az idősebb testvért a negatív erő ott ragadta meg, ahol magán rést nyitott: azon a területen, amelyen a testvérével szemben akart támadást intézni.

12 magyar népmese értelmezését tartalmazó kötetem:

Holló Jankó,

Az álomlátó fiú,

Vas Laci,

Az erdőzöldítő és mezővirágoztató királykisasszony,

Szerencsének Szerencséje,

Pirosmalac,

A víz tündére,

A hétszépségű királykisasszony,

Megölő Istefán,

A vasfejű ember,

A találós mese,

A pelikánmadár

12 magyar népmese értelmezését tartalmazó kötetem:

A rest macska

A lusta lány

A furfangos koldus

Az irigy bátya

A csóka lányok

A csillagszemű juhász

A kékfestőinas

Egyszemű, Kétszemű, Háromszemű

Az égig érő fa (I-II)

Király kis Miklós

A Halál

Ezek a bejegyzések is érdekelhetnek: