A részeges király

Egy válsághelyzetben, depresszióban lévő király és segítséget nyújtó fiának próbálkozásai

„Az Óperenciás-tengeren is túl, még azon is túl élt egy király két szép lányával meg egy kisfiával. De nagyon részeges volt az a király. …”

Így kezdődik A részeges király című magyar népmese. Ez a király odáig jut, hogy elfogy minden pénze, elindul vadászni, hogy valami vadat ejtsen, eladja – és a pénzt italra költhesse. A célba vett vadak – egy szép sasmadár és egy óriási medve – azonban elvarázsolt királyfiak, akik egy-egy véka aranyért megveszik a királyól a lányait. Ő oda is adja őket.

A mese nem ad választ arra az egyébként nagyon fontos kérdésre, hogy a király miért is iszik? Mitől – miért – vált az ital, a bor rabjává olyan mértékben, hogy önmagát feladva csak az innivaló előteremtése érdekli, szinte a szó szoros értelmében az ital élteti. Ezt a mese nem győzi hangsúlyozni:

a király mindent és mindenkit, valamennyi értékét alárendeli szenvedélyének. Nem kétséges: akár tudatában van, akár nem, válsághelyzetben van.

Arra lehet csak következtetni, hogy a király, bármi is történik körülötte, már nem találja a kiutat. Életcél nélküli (ha csak azt nem tekintjük élete céljának, hogy igyon…), már keserűség sem igen mutatkozik meg benne. Nagyon is elképzelhető, hogy valamikor régen igazi élet lobogott a királyban, célokkal, vágyakkal, tervekkel, erővel és akarattal a célok megvalósításához – de ez a lobogás nyilvánvalóan a múlté.

Nem egyszerűen elhalványult, hanem pislákolássá „szelídült” mely életerőnek alig nevezhető már, hajtóerőnek meg semmiképpen nem. El is torzult, ahogyan az ital utáni vágy, mint egyetlen állandó igény kitöltötte azt a valamikor talán egészséges embert, akiből mára csak egy „részeges király lett…”

Pedig van két szép lánya és egy okos, talpraesett kisfia, aki – látni fogjuk – bátor és őszinte ember, a szíve pedig csupa jóság. És volt valamikor társa is a királynak, akiről fájón hallgat a mese. Míg más magyar népmesék legalább annyit mondanak, hogy özvegy – tehát volt felesége, aki meghalt … de ebben a mesében semmi. Úgy vélhetjük, hogy ezzel a megoldással a mese még erőteljesebben a hiányra, a hiány tényére irányítja a figyelmet. Elgondolkodtató, „beszédes hiányt formál ez a csend”… Ezáltal a mesei történet nem engedi, hogy az okkal foglalkozzunk és úgy érezzük, nem véletlenül van így: talán mert másra próbálja felhívni a figyelmet.

Mert most az állapot fontos, az, hogy a király a lelki és érzelmi üresség csapdájába esett. Ennek a negatív állapotnak a háttere – „lélakanatómiája” – és közvetlen környezete reakciója válik fontossá a mese által.

A király ebben a mesében egy depressziós, kiégett emberre emlékeztet, a mese pedig a részeges király és környezete kapcsolatának kiüresedését, megromlását ábrázolja széles spektrumban.

Egy alkalommal, amikor a király pénze elfogy, a kocsmában csúnya kioktatást kap a kocsmárostól.  Ha nincs pénz, nincs becsület… vágja a király arcába a vendéglős. Az igazat megvallva nincs min csodálkoznia a királynak, tekintélye már minden bizonnyal jelentősen megcsappant. Mégis, amikor hazamegy, tör-zúz, csapkod és a környezetén tölti ki tehetetlen dühét.

A fia – így a mese – nem állhatta már szó nélkül s megjegyzi: „Édesapám, tán elfogyott az arany, amit a két nővéremé kapott?” Ebben a kifakadásban benne van a fiú minden tehetetlensége, de megmutatkozik a világlátása is… Tudja, miről van szó – gyerek, de nem bolond. És a kérdés – amit a fiú királyapjának szegez, lényegretörőbb, mint gondolnánk. „Most majd mit csinál?” E rövid félmondatban benne van a helyzet rövid összegzése: nincs ez jól, apám, de ezen az úton nem lehet tovább haladni. Mi lesz most, merre…? Telitalálat ez a céltábla közepébe, színigaz pörölycsapás gyerekszájból egy ilyen mondat. Alkalmas arra, hogy hidegzuhanyként kijózanítsa a királyt – de nem így történik.

A király – bár indulatos és hiú ember, tudjuk a meséből – nem tér észre. Ahhoz talán már túl mélyre süllyedt. „Mit csinálhatnék – kérdez vissza – téged is eladlak.” Ez a kemény és rideg válasz arra mindenesetre jó, de legalábbis elegendő, hogy a fiút kimozdítsa. Világgá megy és így levegőhöz jut. Nekiindul, hogy nővéreit és állatsógorait felkeresse.

Elsőként legidősebb testvérnénjét keresi fel, akinek a szép sas az ura. Elpanaszolja, hogy nem jól megy sora, menekülni kényszerült hazulról és most nem tudja, mitévő legyen. Eddig legalább volt otthona, ha egyedül élt is, most az sem tudja hol és mit csináljon. Válsághelyzet ez is. A sógora ekkor azt tanácsolja, hogy tanuljon nála valami mesterséget, hátha azzal kezdeni tudna valamit. Bármit, amihez kedve lenne. És a fiú kap az alkalmon.

Elhatározza, hogy csizmákat fog készíteni.

Ez nem csak leköti a fiatal királyfi energiáit, de a hosszútávú cél mellett – lesz egy mestersége – talál rövidebb távú, közelebbi célokat is, melyek beláthatóbbak, mondhatni elérhető közelségben lebegnek. Ez is nagyon fontos. A szeme előtt vannak. Érzelmileg is kötődnek hozzá, egy fiatal esetében – tudjuk jól – az érzelmi indíttatás erős és tartós motivációt jelent. A meséből kiviláglik, hogy a kis királyfi nagyon is kötődik az apjához, annak iszákossága ellenére. Úgy dönt, hogy az apjának fog csizmákat varrni, mert már ő szégyelli, hogy király létére „likas cipőben” jár.

Ez a hivatásválasztás azért is figyelemreméltó, mert belülről fakad és egy mélyről induló vágyat készül megtestesíteni, valóságra váltani – a szó szoros értelmében kézzelfoghatóvá tenni. A fiú elképzeli, hogy segít az apján, ez mutatja a jószándékot és a szeretetet apja iránt, hasznosat akar adni, hogy legyen mit az apjának a lábára húzni, szívén viseli, hogy az apját ne szólják meg. És szép csizmákat varr, szinte látszik, milyen nagy szeretettel ölti a szálakat, hogy örömet okozzon a királynak: varrok csizmát – mondja – hazaviszem az apámnak hátha megengesztelődik vele. Visz is tizenkét pár „lagosszárú szép csizmát”.

De a kis királyfinak csalódnia kell. Apja ugyan elfogad egyetlen párat, a többit viszont eladja, hogy az árát borra költhesse és csak annyit tesz hozzá: „értsd meg, muszáj innom…!”

A fiú újra útra kel hát, most kisebbik nővérét és „medvesógorát” látogatja meg. Ez alkalommal a szabóság kitanulására nyílik lehetősége, készít is tizenkét rend gyönyörű királyi ruhát. Hazamegy. Az apja előbb ráförmed, amiért el mert szökni otthonról, aztán folyik minden ugyanúgy, mint eddig. Magára vesz egy öltözetet, a többit pénzzé teszi. Azután el egyenesen a kocsmába. A fiú ismét útra kel.

Neki van hova menni. Nem úgy az apjának.

A depresszió állapota

A király viszont mostanra a teljes bezártság, bezárkózás állapotába kerül, nagyon úgy tűnik a meséből. Nem érdekli semmi, nem lelkesedik – kicsit sem – egyáltalán semmi sem utal arra, hogy az italozáson, a kocsmában üldögélésen túl bármi más is érdekelné. Érzékelteti a mese, hogy a király magyarázat nélkül hagyott szenvedélye lassan megmagyarázhatatlanná válik. És véglegessé. Egy biztos csak, kis lépésekkel, de biztosan megállíthatatlanul üresedik ki az élete – kívül belül egyaránt. A mesében pellengérre állított italozó szenvedély lassan, de biztosan kívül-belül elemészti az embert, a király nem csupán belsőleg értéktelenedik el, de kapcsolatait is kiirtja maga körül.

A király bezárkózik, ennek következében – szimbolikus értelemben véve – se ki, se be… céltalan, reményvesztett. Lényegében a jelent is csak a maga köré húzott, köré tekeredő piszkosszürke ködön át érzékeli. A valaha szebb napokat látott király mostanra véglegesen jövőkép nélkülivé válik.

A mese által festett érzelmi és lelkiállapot hasonlatossága a depresszióval nem igényel külön magyarázatot.

Pedig a királynak el kellene fogadnia a segítséget, valahogy reagálnia kellene a külvilágra. Abból, hogy a király elzárja magát a környezetétől, semmi jó nem sülhet ki. Környezete megpróbálta a királyt kimozdítani, segíteni, támogatni, észhez téríteni, felrázni… erre a rövidke mese számtalan élethelyzetet villantott fel. E kísérletek nem jártak sikerrel. Végül a király fia is belátta, hogy nem tud mit tenni, s kénytelen kelletlen elfogadja, belátja, hogy az ország érdekében neki kell a trónt átvenni a királytól.

És ahogy a király eltávolodik a világtól, elvágja a szálakat másoktól, úgy kényszerülnek a környezetében lévők erre megoldásokat keresni, találni. Lányai új életet kezdenek – ezek a mese kezdő képsorai – de sokkal érdekesebb, fontosabb számunkra az apával maradó fiú történetének néhány apró részlete.

A királyfi hozzáállása

A fiú – bár védekezni és menekülni kényszerül, kétségbe is van esve – nem zárkózik el a külvilág elől, nem fordul befelé, mint az apja. Megtartja, megkeresi, feleleveníti a kapcsolatot nővéreivel, bizalommal fordul a támogatására igyekvő sógoraihoz. És szakmát, mesterséget tanul. Megragadja a tanuláshoz felkínált lehetőséget, amihez a motivációt belülről, önmagából meríti.

Említettük: a mese hangsúlyozza, hogy a csizma varrásának és a ruhakészítésnek is közvetlen indítóoka, hogy apjának segítsen, hogy szeretettel fordulva hozzá megváltoztathassa: megjavíthassa. Kell-e ennél nemesebb mozgatórugó a tanuláshoz, önfejlesztéshez? Nem az ő hibája, ha nem jár sikerrel.

Ráadásul mindkét mesterség – csizmakészítés és szabóság – nagyon sok értéket hordoz elvontan szemlélve is. Kézzel végzett tevékenységről van szó (tehát tágabb értelemben vett kézművességről), ami kissé leegyszerűsítve a külvilággal való foglalkozást, elfoglaltságot, foglalatoskodást jelent. Elmélyülést, odafigyelést igénylő alkotómunka ez, ami a környezettel – az anyagi világgal, az anyaggal – való tevékenységet jelent. Alkotás, a belsőre figyelésen keresztül a külvilág számára megfoghatót teremteni, értéket létrehozni, hasznosnak és értékesnek lenni stb. csupa olyan, a saját kézzel végzett munkához köthető fontos dolog, amire a királynak is nagy szüksége lenne…

Hogy kapcsolatban maradjon vagy újra kapcsolatba kerüljön a világgal.

A mese a zagyvarónai népmeséket felvonultató Az ikertündérek című kötetben szerepel.

Ezek a bejegyzések is érdekelhetnek:

12 magyar népmese értelmezését tartalmazó kötetem:

Holló Jankó,

Az álomlátó fiú,

Vas Laci,

Az erdőzöldítő és mezővirágoztató királykisasszony,

Szerencsének Szerencséje,

Pirosmalac,

A víz tündére,

A hétszépségű királykisasszony,

Megölő Istefán,

A vasfejű ember,

A találós mese,

A pelikánmadár

12 magyar népmese értelmezését tartalmazó kötetem:

A rest macska

A lusta lány

A furfangos koldus

Az irigy bátya

A csóka lányok

A csillagszemű juhász

A kékfestőinas

Egyszemű, Kétszemű, Háromszemű

Az égig érő fa (I-II)

Király kis Miklós

A Halál