Újra az érzelmi intelligenciáról…-

Egy korábbi bejegyzésünkben a Szélike királykisasszony című nagyon szép magyar népmese kapcsán vázoltunk néhány gondolatot az érzelmi intelligencia témaköréből. Az akkor megragadott és kibontott gondolatokra építve ez alkalommal újabb szálakat mozgatunk meg.

Egészen pontosan ide illeszthetőnek érzem egy kedves barátom nemrégiben megfogalmazott gondolatait. Kérdezte – mintegy magától – mik az érzelmileg intelligens emberek jellemzői? Egyebek mellett, hogy „képesek láthatatlan ’radarjaikkal’ feltérképezni környezetük minden szituációját, hogy aztán maguk és a mások számára is a legjobbat hozzák ki belőle.”

Az egymással összefogva együtt-működők mindegyikére talál ez a megállapítás. A vezetőnek elkeresztelt személynek eleve nagyfokú empátiára van szüksége ahhoz, hogy a vándorút kezdetétől – a csapat építésének első szakaszától egészen az eredmény elérésének pillanatáig – környezete minden rezdülésére, kihívására kellően tudjon reagálni, kezdve mindjárt a leendő társak értékes tulajdonságainak meglátásával, felismerésével, hogy egy szójátékkal éljünk: ez lényegében „az értékes értékelése…”

… ekként az értékelés szó másik értelme is elénk kerül. Nem csekély feladat a jutalmazás helyes módjának kifundálása és annak keresztülvitele sem, felidéztünk ennek nehézségeire néhány meseváltozatot. Tettük mindezt úgy, hogy messze nem merítettük ki a jutalmazás, érdemelismerés nagyon is érzékeny témáját.

De az útitársak egymás iránti elengedhetetlen figyelmét is hangsúlyoztuk, tolerancia a másik hibájával, figyelmetlenségével, hiányosságával szemben, feltétel nélküli nyitottság a hiba javítására, a hiányosság pótlására… nyitottság, koncentráció és összpontosítás, tolerancia és figyelmesség, az akadályok kezelésének készsége és képessége, a saját erő mások és ezzel együtt a közös cél elérésének szolgálatába állítása csak néhány kiragadott gondolat az empátia témaköréből, amit a mesei történet mentén ki lehetne bontani.

Nyitottság, koncentráció és összpontosítás, tolerancia és figyelmesség, az akadályok kezelésének készsége és képessége, a saját erő mások és ezzel együtt a közös cél elérésének szolgálatába állítása csak néhány kiragadott gondolat – mindezek az empátia kapcsán, de általános érvényű – mondhatni örök értékű – mesei mondanivalók. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy

a magyar népmesék valóban mindennapi

útmutatóink és útravalóink is egyben.

Ez a kérdéskör egyébként nagyon szoros kapcsolatban van az önismerettel, hiszen a különleges tulajdonságát a hősnek előbb magában kell felismernie ahhoz, hogy a kellő pillanatban mások szolgálatában állhasson.

Az önnön erő, a saját belső érték felismerése és elismerése, önmagunk helyén való (éppen emiatt egyúttal helyénvaló) értékelése nélkül nem tud a jó szándék sem megmutatkozni, rejtve, elrejtve maradhat. A közös munka megkezdésnek fontos első lépése ez, ami kiindulópontja az önérvényesítésnek és a mások szolgálatára végzett tevékenységnek egyaránt.

A külső-belső egyensúly ekként két összefonódó kérdésként is könnyen szemlélhető, ami a világban való jelenlétet – a szemléltetés kedvéért mondva – egy önmagába visszatérő, jó esetben önmagát erősítő folyamatként is látható.

A közös cél elérése érdekében kifejtett tevékenység ugyanis az egyes útitársakat is emeli, belső értékeikre visszajelzést jelent, erősítőleg hat.