Az érzelmi intelligencia vetületei

Az érzelmi intelligencia vetületei – készség és képesség a másokkal való együttműködésre a Szélike királykisasszony, A csillagász, a lopó, a vadász meg a szabó és a Négy cigánylegény mesterségének haszna című magyar népmesékben

Szélike királykisasszony

A Szélike királykisasszony című ismert mesében a királyfi szerencsét próbálni indul. Sorra csatlakoznak hozzá azok a társak, akikre valamilyen értékes, különleges tulajdonságuk miatt figyel fel: az egyik úgy fut, mint a nyúl, a másik olyan erős, hogy egy hegyet is elhord a vállán, a harmadik jól lő (vagy pontosan és nagyon messzire dob), a negyedik mindent meghall, amit az emberek mondanak vagy gondolnak és így tovább.

A királyfi mindegyikben meglátja a különleges tulajdonságot és megérti e különleges képesség hasznát. Felismeri az értékeset, az értéket…

függetlenül attól, hogy akkor és ott még nem tudja, miben látja majd hasznát. Az is lehet, hogy egyszerűen felfigyel a nem mindennapira, akkor is, ha ránézésre nem tűnik hasznosnak (pl. észrevesz egy embert, aki a földre hajtja a fejét és figyel). Látszólag semmi különös, feltűnő vagy szembetűnő.

Mindenképpen tanulság, hogy

esetleg csak később derül ki, egyik-másik útitárs miért lesz hasznos tagja a csapatnak. Ehhez azonban első lépésként nyitottságra van szükség.

A vándorlás nem amolyan „lődörgés”, ez az idő egyáltalán nem tétlenül telik. A vándorlás a mesében  egyébként is általában arra utal, hogy valaminek még nem jött el az ideje, bizonyos dolgoknak még meg kell történnie, jellemzően meg kell érnie, be kell érnie stb. Nem csak a társak száma nő napról napra: szinte tapintható a várakozás, fokozódik a mesei feszültség. Folyamatosan gyarapszik az erő, érezni lehet, hogy itt valami fontos dolog fog történni. A csapattagok erejét már a többiek puszta jelen-léte is növeli. Nem csak sejteni, szinte érezni is lehet: a mesehősök ereje nem csak számuk által (mennyiségileg) hanem minőségileg is növekszik. Mondhatni

szemünk előtt zajlik a „mennyiségi sokaság minőségileg mássá sűrűsödése…”

Ennyiben egyértelműen példa a mese arra is, hogyan válik a több személy sokféle alkotóereje, erőforrása összeadódva a számtani összegnél sokkal jelentősebb erővé (Arany Jánost idézve „megered lassanként s valamint a patak, mennél messzebbre foly, annál inkább dagad…”).

Ennek az erőnek a csoport vezetője – János királyfi is – tudatában van, látni, hogy egyre növekvő lelkesedéssel tölti el az útitársak gyarapodása. Örömmel fogja össze a sokféle hasznos tudást. Az ő személye többek között emiatt is fontos a csapatban:

biztos pont, aki a hossszútávú célt meghatározza (stratégiai célkitűzés) és ennek szolgálatába állítja az egyes segítőket. Jelenléte biztonságot ad, lelkesít. Ő az a fontos vezető, akinek az ottléte többet ér,

mint az, hogy van-e futócipője vagy hogy tud-e segíteni Hegyhordónak a cipekedésben. Jelen lévő vezető.

Ez az említett, együtt töltött idő a későbbi együttműködés – „össze-működés” – szempontjából lényeges, mi több, egyenesen döntő lehet. A csapaton belül – ha az érzelmi intelligencia témakörénél maradunk – nő az empátia, aminek következtében a kellő pillanatban „együtt lélegeznek” és képesek lesznek gyorsan „reagálni egymásra.” Általában véve figyelnek egymásra. Amikor az egyik mesében a gyors futó elalszik, a jól dobó egy kővel kiüti a feje alól a vánkost s felébreszti.

Kipótolják a másik (a többiek) hiányosságát, pl. meghallják a cselszövést, vagy éppen

hozzá tudják tenni a csoportérdekhez azt az erőt, erőforrást,

amire akkor és ott a legnagyobb szükség van.

Pl. „fúvó” elhárítja a csoport életére törő ellenséges támadást, hegyhordó elcipeli a jutalmat és így tovább.

Ez pozitív és negatív értelemben is támogatja a közös munkát. Pozitíve azért, mert a másik, a többi megismerésével megértésével javul a csapaterő is. De negatív megközelítést alapul véve is hasznos, mert az empátia hiánya a csapaton belül gátat, széthúzást eredményezhet(ne).

A Szélike királykisasszony meséje a kiteljesedésre helyezi a hangsúlyt, a jó példát mutatja meg. Nem a veszélyre figyelmeztet. Van ugyanakkor az ebbe a típusba sorolható olyan „rokon mese”, ami az összhang hiányának veszélyeire, buktatóira  is felhívja a figyelmet.

A csillagász, a lopó, a vadász meg a szabó

Ez a magyar népmese a kaland végén kibontakozó viszályt idézi fel. A négy mesehős – a királylány felkutatására együtt útnak induló testvérek – között vita támad akörül, hogy melyiküké az érdem a királykisasszony megszabadítását, a sárkány legyőzését illetően.

A csillagász azt állítja, hogy csakis az övé, mert ő látta meg a tengerben a rabló sárkányt, a lopó azt hangoztatja, hogy nélküle nem hozták volna ki a királylányt a sárkány karmai közül, a vadász a sárkányt ölő mesterlövésére figyelmeztet, a szabó pedig a csónak megreparálása körüli érdemeit emlegeti. Mindenkinek van némi igaza, de ami érdekesebb: a mese megmutatja, hogy az egyensúly és egyetértés hiányában a sikert követő megérdemelt jutalom is elúszhat.

A társak közötti vetélkedés komoly hajtóerő, ha a közös cél érdekében igyekszik mindegyik a másikon túltenni. Itt azonban egymás ellen fordulnak és a különleges képességek közötti különbség nem a kipótolás, kiegészítés érzését kelti életre – mint pl. a Szélike királykisasszony meséjében láttuk és kiemeltük – hanem

villongássá válik és széthúzást eredményez. Ez nem előremozdító,

hanem az összeműködést rontó,

akár a hatékonyságot is csökkentő erőként jelenhet meg.

A mesék erre a valós problémára több megoldási-feloldási lehetőséget is felvázolnak. A most említett mese (A csillagász, a lopó, a vadász és a szabó) esetében a király az ésszerűség és az osztó igazságosság jegyében lép fel: a királylányt nem lehet négyfelé vágni –mondja – ezért „mind a négyen kapnak egy-egy félországot…” vagyis egyformán „egy-egy kisebb egészt.”

Négy cigánylegény mesterséségnek haszna

Sok szempontból hasonló történetet ír le egy másik, kevésbé ismert – de nagyon érdekes – meseváltozat, mely a Négy cigánylegény mesterségének haszna címet viseli (a Szögkirály című kötetet gazdagítja ez a mese). A király a legidősebb legény mellett dönt, neki adja a lányát és fele királyságát. A többi három egy-egy nagy darab birtokot kap, hogy gond nélkül élhessenek rajta.  A király döntését több érv is alátámasztja.

Más meséktől eltérően ebben a történetben nem a négy testvér indul útnak a királylány felkutatására, hanem a király keresi fel (!) a legidősebb cigánylegényt, akinek híres csillagvizsgáló-csillagász hírét hallotta és kéri, hogy ha teheti, kutassa fel a lányát (kiről már húsz esztendeje nem hallott hírt), jutalmul pedig neki ígéri a lányát és a fele királyságát. Ezt követően kerekedik fel a legény és ő kéri a testvérei segítségét a sárkánnyal szemben, lényegében a fentiek szerint.

A király a döntését a következőkkel is megtámogatja: „előbb azonban – lássátok be – a legidősebb bátyátoknak kell megnősülni, hiszen ez a törvény…” értve ez utóbbi alatt a testvérek által tudott és elismert szokást. A kiegyenlítésnek ez is egy elfogadható módja. És a király nagyon is figyelemreméltó módon az egyensúly érdekében is tesz lépéseket. Előszöris az ígéretek betartásának kötelezettsége mellett megkérdőjelezhetetlen tekintélyt is maga mögé állít, tudniillik a szokást. Megkérdi, van-e valami panasz, ezzel elejét kívánja venni az utólag felhozott kifogásoknak, ez előrelátásról tanúskodik. Megígéri, hogy feleséget szerez a másik háromnak is, ez is a kiegyenlítés szolgálatában áll és empátiát feltételez a király részéről. A mese akár „az érzelmi intelligencia kézikönyve” is lehetne…