Női lelkierő, talpraesettség, határozottság

A Magyar népmeséink – mindennapi útmutatóink című kötetünket nyitotta a Rest macska székely meséjének értelmezése. A lusta lány motívumának számos változatát ismerhetjük, lényegesen ritkább, amikor a lusta legény nevelése kerül előtérbe. Pedig ilyen is van, például az, amelyik A lusta nagygazdalegény címet viseli. Kevésbé ismert, de annál kitűnőbb mese, mely számunkra gondolatébresztő történetet nőnapi üdvözlet gyanánt nyújtunk át hírlevelünk és blogunk női olvasóinak, s persze mindenki másnak is nagy szeretettel.

A lusta nagygazdalegény mese története

Volt egyszer egy nagygazdalegény, akit – mondja a mese – olyan kényesen tartottak, hogy még azt sem hagyták neki, hogy egyedül egyék. Reggel öltöztették, etették, este levetkőztették. Apja, anyja, haláluk után a nagybátyja. De utóbbinak volt saját családja is, nem ért rá az unokaöccsét pátyolgatni, rábeszélte, hogy házasodjon meg. Úgyis ideje lett volna, ha megnősül, legalább lesz, aki gondját viselje. Meg is kérték a szomszéd faluban a disznópásztor lányát.

A lány – az ifjú feleség – érezhetően jó erőforrásokkal érkezett. Szegény, ám dolgos családból, semmi nem utal arra, hogy nehezére esne a munka.

A lány azt is tudja, mert nem titok, hogy jövendőbelije nem egyszerűen nem szeret, hanem nem is tud dolgozni. Mert nem tanult meg, nem tanították meg, világéletében kiszolgálták, etették itatták öltöztették apja anyja, nagybátyja amíg éltek, bírták. Ez az egy biztos pont volt – a dolog lényegét tekintve – az életében.

Kimondatlanul is szinte ordít valaminek a hiánya.

Nyilvánvaló, hogy új párjának azt kell pótolnia, ami eddig kimaradt, elmaradt, vagy netán félresiklott.

Megtanítani, rávenni valahogy a munkára, hogy dolgozzon, tegyen valamit, ne csak nézze, hogy kiszolgálják és várja a készet. A lusta lány már említett meséjében a kívülről jövő, helyrebillentő, előremozdító energia ügyes, talpraesett legény – itt munkaszerető dolgos lány képében érkezik. Márpedig ezek a legjobb, nyugodtan mondhatjuk, hogy ideális tulajdonságok a nagygazdalegény számára a fejlődés elindításához és nyomon követéséhez.

Akárcsak a rest macska meséjében, itt is felvillan a kialakult konfliktus-helyzet előzménye, előképe. Emlékezhetünk rá, a leány környezete, szülei tehetetlenek, a lány idős öreg édesapja ki is fakad, hogy mennyire hibásnak érzi magát, ennek ellenére nem tud, mit tenni, a most tárgyalt mesében a lusta nagygazdalegény egészen kifogy a lehetséges támaszokból és pártfogókból, s már a nagybácsi „ráadásenergiája” is kimerül.

Nem lehet csodálkozni azon, hogy itt az ifjú feleségnek kell kezébe vennie a dolgot. Kezdetben ő is segíti a férjet, a lusta nagygazdalegényt, dolgozik helyette, elvégzi a munkát a ház körül, öltözteti, eteti stb. Látszólag ugyanott folytatja, amiben a férje eddig élt. De ez csak ideig óráig van így. Egyértelmű, hogy a leány szeretettel fordul a férje felé: nem vett zsákbamacskát, amikor hozzáment, ettől még egy percig sem gondolja, hogy ennek így is kell maradnia. Az senkinek nem válik hasznára.

A lány céltudatos, talpraesett. Nagyon gyorsan átlátja,

tisztán értékeli a helyzetet és határozottan cselekszik.

Kölcsönkér egy huszárruhát, kardlapot köt az oldalára és lóra kap. Megkeresi a búzamezőn hagyott urát – aki az ebédjét várja, hogy megetessék és a kényelmes kisszéket, amin jól ül – odébb tegye a felesége. A katonaruhába bújt leány ráijeszt a férjére – aki nem ismeri meg – hogy kardélre hányja, ha nem kezd azonnal munkához.  Az ura azt mondja, azért nem arat, mert nem tud. A harcias menyecske erre megkardlapolja: „vegye azt a sarlót és vágja nekem azt a búzát, ha nem, összevágom a karddal!” Az ura megijed, megvágja magát, mire a „huszár”: „aki aratni kezd, mind így kezdi. De azért arasson!”

Elmegy, visszajön a leány-asszony-feleség és látja, hogy az ura dolgozik, úgy arat, mint a fekete fene, meg sem áll. Kéri a lepényt, de nem pihen: egyet aratott, egyet harapott…